A máj gyógynövényei

A máj gyógynövényeiA máj az emberi szervezet második legnagyobb szerve (a bőr után). Létfontosságú szervünk, ezért is helyezkedik el védetten, a jobb bordaív alatt. A máj katalizátora az egész emésztő rendszernek, több mint 80 funkciót tölt be, a köztudatban azonban elsősorban méregtelenítő szerepe ismert. E szervünk nagyon hálás, ha bármilyen természetes gyógymóddal segítjük nélkülözhetetlen munkáját. Isten patikájában számos gyógynövény áll rendelkezésünkre májunk karbantartására, támogatására és gyógyítására. 

E növények közül is kiemelkedik a máriatövis termése (magja), amely komoly reményt nyújthat számos májbetegség esetén. Érdekességként megjegyzem, hogy a magból kivont szilimarin, szilididrin, stb. vegyületeket a gyógyszerészet nem tudta mesterségesen előállítani, így a növény hatóanyaga egyben gyógyszerészeti alapanyag is. Ezeket a vegyületeket alkalmazza az orvostudomány többek között gyilkos galóca mérgezés esetén, életmentés céljából.

A máriatövis mag olaja kiválóan alkalmas gyógyszer, vegyszer és alkohol okozta májkárosodás kezelésére, de megnagyobbodott és zsugormáj esetén is meglepő eredményeket érnek el vele. E pompás gyógynövény reményt nyújthat mindazoknak, akik a máj daganatos betegségeiben szenvednek. Kiegészítő kezelésként, több hónapos tartós használata – napi 2-3 mokkáskanálnyi dózissal – jelentős eredményeket hozhat.

A magolaj képes szabályozni a máj epetermelését, a májban termelődő koleszterint, ugyanakkor megszabadítja a szervezetet a mérgektől, minden olyan szintetikus maradványtól, ami a természetben nem fordul elő, így a szervezet önmagától nem is képes kiüríteni azokat.

Máriatövis májvédő gyógynövényA máriatövis mag tartós használata nemcsak a máj szempontjából kedvező, de képes igen hatékonyan kitisztítani a beleket is. Beszámolók szerint pár napos szedés után már napi kétszeri székletürítést regisztráltak, ami azt bizonyítja, hogy a szervezetben felhalmozódott salakanyagokat távozásra készteti.

Bármilyen májra ható gyógynövény alkalmazásakor fontos, hogy melegítsük a májat, mert ez által felgyorsul a betegség gyógyulása. Talán kevesen tudják, hogy a máj szervezetünk leggyorsabban regenerálódó szerve.

A népi bölcsesség szerint, akinek hidegek a végtagjai, tartson egy réz pénzérmét (manapság pl. egy százforintost) a jobb zsebében, és hamarosan érezni fogja végtagjai felmelegedését. Ennek oka, hogy a máj koncentráltan tartalmaz rezet (ami jó hővezető). Ezt a százforintos közepében lévő réz aktivizálja. Érdemes tehát kipróbálni!

Korunk népbetegsége, a szervezet és az erek elzsírosodása, a máj funkcióinak zavarára is utal. A máj elzsírosodása ellen a máriatövis mag olaja hatékony eszköz. Azért elsősorban az olaj, mert hatóanyagai zsírban oldódóak. Amennyiben mégis a mag mellett döntünk, érdemes azt megőrölve, mézzel összekeverve bevenni.

Paracelsus szerint minden olyan növény hatékony májtámogató, amelynek virága sárga színű. Ezek közül több mint 60 olyan növényt tartunk számon, amelyet a modernkor tudománya is bizonyított – orbáncfű, gyermekláncfű, kankalin, kamilla stb.

Gyermekláncfű májméregtelenítő gyógynövényA májnak szüksége van keserű anyagokra is. Legismertebb és legnagyobb keserű anyag tartalmú növényünk a gyermekláncfű, amelynek keserű anyagai még egymilliomod hígításban is kimutathatók. A máj ugyancsak nagyon hálás a csalánkúráért – nem véletlen, hogy a tavasz elsőként kibúvó két hírnöke a fenti két gyógynövény.

A máj fontos szerepet játszik az A-vitamin előállításában is, melyet különböző, karotinokban gazdag növények fogyasztásával segíthetünk. A sárgarépa, illetve annak olaja béta-karotinban igen gazdag, így a máj az előállított, megfelelő mennyiségű A-vitaminnak köszönhetően javítja a látást, egyben csökkenti a szem fényérzékenységét.

Beláthatjuk hát, hogy májunk megérdemli a rendszeres karbantartást, odafigyelést, hiszen szinte minden szervünkkel kapcsolatban áll.

Írta: Bálint János -fitoterapeuta, természetgyógyász

Forrás: www.paramedica.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük